2009. május 27., szerda

Édes drágaság vagy drága édesség?


Ismét egy érdekességre bukkantam a Deluxe.hu-n :)
A muffint körben nyolc darab klasszikus kerekre csiszolt gyémánt díszíti, a közepén pedig egy két karátos Asscher (négyzetes forma) csiszolású gyémánt található.
Már csekély 30.000 dollárért hozzá is lehet jutni ehhez az ízletes kis muffinhoz :)
Célszerű még a lagzi elején biztonságba helyezni, nehogy valaki egy mámoros pillanatban elfogyassza, értékes díszeivel együtt :)

Spárgás csirke


Ma egy kicsit több időm volt az ebéd elkészítésére, így az eredmény is egy nagyon fincsi csirkés étel lett.
Tegnap kaptam egy tálca bazsalikomot, és vettem egy csokor spárgát. Ez a két hozzávaló szinte elég is lenne valami fincsi kajához, de gondoltam egy kis csirke és paradicsom nem ront rajta sokat :)
Egy tűzálló tál aljába olíva olajat locsolok, erre szorosan egymás mellé lefektetem a paradicsom szeleteket. Só, oregánó. Bazsalikom levelek sűrűn, majd a megfőtt spárga egymás mellé rakva.
A sózott, borsozott kiklopfolt csirkemellet ráfektetem. Ezt már nem teljesen sűrűn, de betakarom szeletelt paradicsommal, és bazsalikomlevelet is szórok rá. Egy kis fehér bort öntök alá.
Lefedem alufóliával és 200 C-on, 30 percig sütöm.
Mikor letelt a 30 perc, leveszem az alufóliát és visszateszem még 15 percre a sütőbe.
Most nem csináltam hozzá semmilyen köretet, mert így volt tökéletes, de egy kis barna rizs, vagy ha nem vagyunk olyan egészségesek akkor fokhagymás pizzakenyér is nagyon finom lehet hozzá!!

Hétfői "kritikák" :)


Tegnap hosszas gondolkodás után végül is feltettem az első két egri étteremről szóló írásomat. Még mindig dolgozik bennem egy kis kétkedés, hogy egy amatőr leírhatja-e a véleményét egy étteremről, ráadásul úgy, hogy azt közszemlére is teszi.
Mint látható végül úgy döntöttem igen, miért is ne. Nem kritikát írok, hanem egy véleményt, olyan szemmel, mint a túrista, aki először jár itt és egy lehetősége van dönteni. Az írások nem ütik meg azt a színvonalat, mint amit egy komoly szakíró ír, és az én írásaimnak igazából nincs is olyan hatása. Ezek következtében nem hullanak csillagok :)
Ma a DiningGiude honlapján találtam egy érdekes cikket Az étteremkritikus etikai kódexe címmel :)
Picit sokkolt reggel mikor elolvastam a címet, abban a pillanatban, ismét feltört bennem a kétkedés. Olyan érzésem volt, mint amikor az orromra koppintanak, hogy "ejnye kislány nem szép dolog". Aztán gyorsan végigolvastam, és rögtön utána az én két cikkemet, és megnyugodtam.
Nem vétettem etikai hibát :)
Úgyhogy, hajrá jönnek a további "Hétfő"-i bejegyzések!

/kép A bűvös szakácsról/

2009. május 26., kedd

Hétfő 2. - Offi ház


Második ebéd alkalmával maradtam a "téren", a választás az OFFI ház -ra esett.
Sajnos már régóta nem túl jó a véleményem az Offi Házról, mert slamposak a felszolgálók, és az ételek is hagynak maguk után kivetni valót, de itt most nem arról van szó, hogy milyen volt, hanem ha most bemegyek mit tapasztalok.
És lássatok csodát! Valami történt?! A személyzetet teljes egészében lecserélték, a felszolgálók elegánsak, figyelmesek és pörögnek! Mi történt??
Megérkeztünk és annak ellenére, hogy nem kevesen voltak a teraszon, szinte másodpercek múlva a kezünkben volt az étlap és ezzel együtt az italrendelés is megtörtént.
Pár perc múlva az asztalon is volt a víz, sajnos citrom nélkül. A felszolgáló illedelmesen visszavonult miután látta, hogy még nem döntöttünk.
Most is mint a múltkor egy könnyebb és egy nehezebb ételt szerettünk volna rendelni, de a napi ajánlatom megakadt a szemem.
Vasalt csirkecombfilé burgonypürével és vajas kelbimbóval, de sajnos a csirkecombfilé kakukkfűvel volt fűszerezve, és azt a választ kaptam a konyhából, hogy nem tudják megoldani másik fűszerrel :( Talán a kakukkfű az egyetlen fűszer amit nem szeretek. Pedig olyan jól hangzott :(
Sebaj akkor marad a nehéz kaja: Egri rőzse falatok, és a könnyű Hideg eperkrémleves barackos túrógombóccal, narancsos tejszínhabbal.
A leves nagyon ott van! Pont megfelelő hőmérsékletű, ízletes. Izgalmas a túrógombóc, mint levesbetét, bár a baracknak nincs sok jelentősége. A narancsos tejszínhab viszont telitalálat az eperhez! Határozottan finom, sajnos idény jellegű, de ezek alapján már várom a sárgadinnyéhez milyen ízeket párosítanak majd?



Az Egri rőzse falatok, nem kifejezetten női étel, de sikerült megküzdenem vele. Hogy mit is takar? Tócsniba bugyolált szertésszűz ragu, hagyományos paprikás szósszal. Finom, bár itt már vannak fenntartásaim :) Nekem egy picit olajos volt a tócsni, de én már csak ilyen vagyok. A ragu viszont finom, kellemesen fűszerezett, omlós.
A paprikás szósz klasszikus éttermi /itt most ezt rossz értelemben mondom/, sajnos! Az eperleves után valami izgalmasabbat vártam volna.
Talán, ha bort is iszik hozzá az ember akkor kicsit jobb hatást lehet elérni, de így sajnos nem volt az igazi. Ha az én véleményem számít, nem rossz a tócsni, jó a ragu, de picit agyoncsapja a paprikás szósz. Kicsit túl "magyaros", nehéz lesz tőle az étel, talán egy kicsit frissebb hangulatot lehetne elérni egyszerű tejföllel, némi petrezselyemmel és egy leheletnyi fokhagymával :), és ezzel semmit nem vesztene az értékéből.
Az tejfölös uborkasaláta egy kicsit segítségemre sietett, a maga friss hűvös ízeivel :)

A számla végösszege 3366 Ft volt szervízdíjjal együtt! Ahogy gondoltam korábban, kb. 3000 Ft körüllehet megebédelni Egerben, komolyabb ital nélkül.
Talán az OFFI Ház ismételt felemelkedésének vagyunk tanúi? Remélem mert a fénykorában nagyon finomakat lehetett itt enni.

Hétfő 1. - Senátor ház


Első látogatásom színhelye, Eger, egyik legszebb, leghangulatosabb terén lévő étterem a Senátor ház.
Korai ebéd időben érkeztünk, még nem olyan hangos a terasz :)
A szép napsütéses idő mindenkit mosolygóssá tesz, bár a nagy meleg ront egy picit a hangulaton :)
A felszolgálónk, egy picit morcos, ami fogható a hétfőre, de lehet, hogy már előre látja a fél órával későbbi rohamot, ennek ellenére kedvesen ajánlja a napi menüt, ami nem igazán tartozik a kedvenceim közé ezért marad az étlap.
Úgy gondoltam, választunk egy könnyebb és egy nehezebb ételt, több fogásos ebédre nem igazán van esély, mert az adagok hatalmasak és egy is bőven elég.
Miközben figyelem tér nyüzsgését, megérkezik a vizünk is, citrommal, ami jó pont ebben a nagy melegben :)
Egy picit hosszú időnek tűnt míg kihozták az ételt, de lehet, hogy csak én vagyok éhes nagyon? Nem vagyok még gyakorlott "kritikus" legközelebb órát is viszek magammal :)
Az óriás pulyka bécsi, valóban óriási. Egy ilyen viszonylag egyszerű ételt is szépen ízlésesen tálalnak, mutatós a tüllbe csomagolt negyed citrom :)
Friss, ropogós a bundája a pulykának és nem is olyan olajos, mint már sokszor tapasztaltam éttermekben. Talán én egy picit vékonyabban szeretem a rántott húst, de ez már egyéni igény.


A másik étel a Csípős fokhagymás spagetti parmezánnal. Mint, már az a blog címéből is kiderül ez az egyik kedvencem, kíváncsi is lettem, hogy itt milyen?
Az Aglio olio e pepperoncino végtelenül egyszerű étel, de pont emiatt nem is olyan egyszerű jól elkészíteni. Hát sajna a Senator házban sem sikerül ma valami jól, picit túlszaladt, mind a fokhagyma, mind a chilli :)
Nem tudom lehet-e ilyet, de jó tanács egy amatőrtől: sokkal finomabb lenne, ha nem törve, hanem szeletelve lenne a fokhagyma benne, mert akkor kicsit lágyabb az íze :)
Én sokkal dúsabban szeretem a tésztákon a parmezánt, éppen ezért kértem még, és minden gond nélkül kaptam is (jó pont).


Az ebédért 2500 Ft-ot fizettünk, ami nem túl vészes az egri árak mellett. Összességében kellemes egy órát töltöttünk az ebéddel, amihez hozzájárult az is, hogy menet közben a teraszon megjelent a főnök úr, aki mindig mosolyog, kedves, szinte minden asztalhoz odamegy, van a vendégekhez egy-két jó szava, barátként fogad mindenkit.
A hétfői ebéd után úgy gondolom, hogy a Senator ház nem rossz választás, ha valaki erre jár.

2009. május 25., hétfő

New York-i sajttorta


Pár napja említettem, hogy elolvastam Ruth Reichl könyvét, amelyben több remek receptet találtam. Az egyik ilyen, a New York-i sajttorta.
Érdekes, hogy pont most az egyik konyha magazinban is megjelent a sajttorta receptje, Retro camping sajtból.
Én inkább mascarponet használtam hozzá, mert bár szeretem, de a camping sajt sós, nagyon finom melegszendvicsbe, de édességbe túl sós.
A kekszet összetöröm, és a felolvasztott vajjal összekeverem, majd a sütőpapírral kibélelt tortaformába (24 cm) nyomkodom. Letakarva hűtőbe teszem kb. 30 percre. A mascarponet, a cukrot, a citromhéjat, a tojásokat és a vanília kivonatot elkeverem, és közben a sütőt 180 C-ra előmelegítem.
A sajtkrémet ráöntőm a kekszre, és beteszem a sütőbe kb. 40-45 percre, amíg a teteje szép piros nem lesz.
Ha kész, kiveszem a sütőből és hagyom hűlni jó 15-20 percig. Közben nem szabad, hogy a sütő kihűljön, temperálni kell 180 C-on.
Ha meghűlt a torta, a tetejére öntöm a cukorral elkevert tejfölt és visszateszem a sütőbe kb. 12 percre.
Mikor kész hagyom kihűlni és kb. 8 órára fóliával letakarva hűtőbe teszem.
Miután most szezon van ezért természetes, hogy eperrel tálalom :)

/17 dkg keksz, 10 dkg vaj (ha vajas a keksz akkor elég 7 dkg)
75 dkg mascarpone, 10 dkg cukor, 4 egész tojás, vanília aroma, 1 citrom reszelt héja
20 dkg tejföl, 2 ek cukor/

2009. május 22., péntek

Kelkáposztás spagetti


Tegnap anyu kelkáposzta főzeléket csinált és mint mindig a külső sötétzöld leveleket félretette nekem. Ezekből a szép zöld levelekből jöjjön, most ismét egy pillanatok alatt elkészíthető tésztaétel :)
A tészta vizét felteszem főzni, közben elkészítem a szószt.
A kelkáposzta leveleket megmosom, és csíkokra vágom. A fokhagymát vékony szeletekre vágom, és olíva olajon megfuttatom, erre dobom rá a kelkáposzta leveleit és fűszerezem, sóval, borssal. Várom míg egy picit puhul, aztán levéve a tűzről ráöntöm a tejszínt. Visszateszem lassú tűzre és puhára párolom a tejszínben a kelkáposztát.
Mikor a tészta megfőtt tányérra szedem és ráhalmozom a tejszínes kelkáposztát.
A tetejéről természetesen nem maradhat el a parmezán.

2009. május 21., csütörtök

Ismét egy "gyöngyszem"


Már tőlem megszokott nehezen tudom lenyelni, ha olyanba ütközöm, mint a gasztronómiai horror.
Ma ellátogattam az iwiw-re és ott egy hirdetés keltette fel a figyelmemet:
www.fozniakarok.hu
A honlapon ez a bemutatkozó szöveg:
"főzniakarok személyes főzőiskola
Eddig nem nagyon főztél, de most már szeretnéd megtanulni?
Örömet akarsz szerezni a házi koszttal a párodnak vagy akár magadnak?
Tanulj meg főzni az Interneten!
Oldalunk célja, hogy a teljesen kezdők is elsajátítsák a főzés fortélyait, megtanulják az összes hasznos konyhai fogást és a hazánkban legkedveltebb ételek elkészítését."


Óh, gondoltam egy érdekes kezdeményezés. Tanuljunk főzni a neten, videó receptek segítségével.
Hát kedves barátaim, megnéztem egy videó receptet. Méghozzá a pörkölt receptjét! érdemes végignézni!
Már ott gyanús volt a dolog, mikor a hozzávalók között felfedeztem a pörkölt szaft kockát, na bravó! Tanuljunk főzni!
A recept egy marhalábszár pörkölt!
60 dkg hús mindösszesen egy nagy fej hagymával, baráti. Ja és az, hogy esetleg vörösbor, vagy valami fűszer? Á dehogy! Pörkölt kocka! Ja bocsánat só és kömény azért került a fazékba!
Könyörgöm mondja már meg valaki, aki sokkal okosabb mint én, hogy tényleg ilyen oldalak kellenek?
Annyi remek blog van és annyi ügyes profi háziasszony, akiktől érdemes lenne tanulni, erre itt egy ilyen szörnyűség!
És a csattanó! a hölgy a végén így szólt: "Megkóstoljuk! Ízlés szerint tehetünk bele köményt, sót vagy delikátot."
Itt fakadtam sírva! Mi az, hogy delikátot?????? Ha már egy marhalábszár pörköltet elkészített vörösbor és bármilyen fűszer nélkül, akkor azon mit segít már egy csipet delikát???
Ja és a hozzászólás: "szarvacska tésztával a legjobb" (nem bírom, kész vagyok)
Nem adtam fel (bár lassan önkínzásba csapott a dolog) megnéztem egy édesség receptjét, méghozzá a rétest! Nem fűztem hozzá sok reményt, és bejött a tippem! Hát persze, hogy réteslap :) már meg se lepett!
Oké egyetértek a réteslap gyorsabb, mint az asztalon nyújtott, "jaj-meg-ne-fázzon-mert-akkor-szakad" tészta, de a réteslapot nem kell tanítani!!!!!
Még picit füstölgök! Csak azt nem értem miért húzom fel magam ilyen dologgal? Megyek is a Gasztro-ra és megnyugszom :) Mert ott igazi gyöngyszemeket lehet találni, nem ilyen "tenyészett" borzalmat :)

2009. május 20., szerda

Gyors tagliatelle


Ezt a tésztát gyorsabban el lehet készíteni, mint amennyi idő alatt leírom ezt az igencsak rövidke posztot :)
A tészta vizét felteszem. Közben összevágom a napon szárított paradicsomot és vékony szeletekre vágom a fokhagymát.
A víz ekkorra biztosan felforrt. Beledobom az 5 perces tagliatellét.
Olíva olajon megfuttatom a fokhagymát, rádobom a paradicsomot és fűszerezem. Só, bazsalikom, oregáno, esetleg egy pici chilli.
Ez nagyjából 5, de lehet, hogy 4 perc alatt kész van, úgyhogy még lehet, "várni" kell a tésztára :)
A leszűrt tésztát egy kevés főzőlével együtt a paradicsomos fokhagymára teszem és átforgatom.
Tányérra halmozom és parmezánt reszelek a tetejére.

Bodzaital


Épp, hogy elvirágzott az orgona, és megszűnt a kellemes illat, új illat költözött a kertbe :) a BODZA illata.
Egyszerűen nem tudok betelni vele. Olyan erős illata van, hogy egy nagyobb fej virágot bent hagytam a kocsiban illatosítónak.


A bodzaitalt, ha szép egészséges bodzavirágokat sikerül szedni, pillanatok alatt el lehet készíteni. Én a kertben szedtem. Valami bogár ellepett egy-két virágot ezért válogatni kellett.
Sajnos, még így is hazahoztam egy-két bogarat :)
kb. 10 liter tisztított vizet öntök egy nagy fazékba, majd hozzáteszek 40 dkg cukrot, egy egész lime levét és egy citrom levét. Egy másik citromot csak úgy belekarikázok, a lime és a másik citrom héját is beledobom a vízbe.
A bodzavirágokat átnézem, leszedegetem róla az esetleges élősködőket, és mehetnek is be a "páclébe" :)
Nem szabad megmosni a virágokat, mert akkor lemossuk róluk az értékes virágport, ami az ízét adja.
Két napig hűvösre teszem és utána üvegekbe szűröm. Több napig eláll a hűtőben, de szerintem nincs annyi ideje, pláne ilyen melegben :)


Jól mutat, ha az ital tetejére rádobunk egy-két virágot :)

2009. május 19., kedd

Kategóriák


Eszembe jutott, hogy írogatom itt a kis szösszeneteimet azokról a helyekről ahol jártam és a magam módján minősítem is őket, de azt nem írtam le, hogy milyen kategóriákat találtam ki :)
Most álljon itt a lista, a legjobbtól a legrosszabbig:
- "külön utazást is megér"
- "ha arra jársz ne hagyd ki"
- "látszik az igyekezet"
- "rezeg a léc"
- "ide többet nem jövök, és más se tegye"

Planet Sushi


Japánban még nem jártam, és a közeljövőben talán nem is megyek :), így pár ezer kilométerrel közelebb kóstoltam meg a japán konyhát, egy Sushi bárban.
Kicsit féltem, mert azért olasz, francia, spanyol konyha nem tartogat túl sok szokatlan ízt. A kínai igen, de azt meg már megszoktam.
A japán az más, gondoltam én.
Beléptem az étterembe, és mosolygós arcok fogadtak. Ez már egy nagyon jó pont, mert sajna mostanában kevés mosolygó embert lehet látni.
Mielőtt bármit is kértem volna, tudtukra adtam, hogy ez az első találkozásom a japán ételekkel (leszámítva egy londoni tálcás élményt). És azt is kértem segítsenek, mert nem szeretnék túl nagy fejest ugrani :)
Pár kérdés, kedves válasz és némi magyarázat után, úgy döntöttem, hogy a MAKI az én első lépésen a japán konyha megismerésének ösvényén.
Hármat választottam ki: Piro, Kappa és Bonito Makit.
Gondolom ez gyakori maki evőknek sokat mond, de azért leírom miből készülnek, azoknak akiknek, mint nekem ez eddig semmit sem jelentett.
A Piro Maki összetevői a rizsen és nori lapon kívül, krémsajt, lazacikra, avokádó, fodros saláta, pörkölt lazac, Teriyaki szósz, újhagyma.
A Kappa Maki uborkát és szezámmagot tartalmaz.
A Bonito Maki pedig krémsajt, Teriyaki párolt lazac, uborka és tonhalforgács.
Szerencsém volt mert épp a déli forgalom előtt jártam ott és sokat tudtam beszélgetni a személyzettel. Gondolom mikor úszik az étterem azért nem jut ennyi idő egy-egy vendégre, de most még azt is engedték, hogy nézzem, ahogy készül az étel és nem zavarta a séfet az, hogy mindent megkérdeztem és minden érdekelt :)
És, hogy melyik volt a legfinomabb? Nem tudnám eldönteni. Talán a Kappa volt a legkevésbé összetett ízű, így ezt sorolnám az én kis rangsorom végére.
A másik kettő között talán a célfotó sem tudna dönteni :)
Finom, friss, összetett ízek!
Amit nem tudtam mikor beléptem, pedig intő jelek voltak! Függővé lehet válni most már biztosan tudom :)
Konklúzió az első látogatás után: szép, elegáns étterem! kedves, segítőkész, hozzáértő személyzet! szép, stílusos terítés! Mutatós, ízléses tányér! Finom, friss, szép ételek!
Ez volt az első, de biztosan nem ez volt az utolsó látogatásom náluk :). Gyanítom végig fogom enni az étlapot.
Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, mert nem is ide készültem, de legközelebb nem hagyom itthon :)
Ajánlom bárkinek, aki szereti és annak is aki csak szeretné megismerni a japán ételeket!
Megkapja a "külön utazást is megér" kategóriát!

Eperfagyi!!


Igen! A tegnapi hozzávalókból fagyi készült! Egy pici hiba azonban csúszott a számításba, mégpedig az, hogy a fagyigép csütörtököt mondott kedd reggel :(
A fagyi készítést ez azért nem akadályozta meg, csak egy kicsit bonyolultabbá tette.
Ugye, ha nincs gép akkor fagyasztó-keverés-fagyasztó-keverés-fagyasztó....
Tudom én a módszert és meg is tettem volna, ha nem kellett volna ma világot látnom. Ezért reggel betettem a fagyasztóba, és egész nap ott álldogált. Ami annyit jelent, hogy szép kristályos lett :(, így még vár rám egy jó kis turmixolás holnap (mert most már 11 óra van és nemrég értem haza), hogy szépen porrá :) zúzzam az össze jégkristályt és fincsi krémes fagyi legyen belőle. A fényképet holnap teszem közzé ma csak a receptet :) (egy kicsit hosszúra nyúlik az a fagyi dolog)

Eperfagyi:
1/2 kg eper
15 dkg cukor
1 lime kifacsart leve
1 lime reszelt héja
2 ek Cointreau
400 g joghurt

Az epret villával durván megtöröm, összekeverem a cukorral, a lime levével, héjával és a Cointreau-val. Ezt legalább egy órát hagyom állni.
Beleborítom a joghurtot és botmixerrel pürésítem, úgy, hogy még maradjon benne darabos eper is. (sajnos a holnapi küzdelem a jégkristályokkal véget vet a finom eper daraboknak)
Ezután ismét jön egy kis pihenés a hűtőszekrényben, és utána a fagyigép!
Na nálam ennél a lépésnél ütött be a "csütörtök" :)

Nagyon fincsi, mert hát azért megkóstoltam, csak ma még nem fotogén :)

2009. május 18., hétfő

Alapanyagok

Ezek az alapanyagai a holnapi receptnek, már össze van keverve, és a hűtőben várja a reggelt :)
A többit holnap :)




Csak úgy...

Nagyon megtetszett ez a kép a Diningguide honlapján és kénytelen voltam bemásolni ide, mert kb. ilyennek képzelem a mai napom: színesnek és vidámnak :)

Hétfői ebéd 1.

Mostanában, hogy sokat vagyok bent a városban, rengeteg emberrel találkozom. Módom van velük beszélgetni, és hát mi más is lenne a téma, mint a gasztronómia :)
Hallottam már ezt meg azt, de sajnos a konklúzió minden esetben ugyan az, mégpedig, hogy Egerben sajnálatosan nincs olyan étterem, amit teljes szívvel ajánlana az ember.
Tegnap is egy olyan lesújtó kritikát hallottam egy régi, már-már tradicionális vendéglátó egységről, hogy teljesen elhűltem.
Be kell valljam én sem nagyon szoktam eljárni vacsizni, vagy ebédelni és ha jobban belegondolok, hogy miért? csak egy válasz jut eszembe: Hova? Sajna még magamnak sem tudnék ajánlani éttermet :( a korábbi rossz tapasztalatok miatt!
A tegnapi beszélgetés azonban úgy elkeserített, hogy döntöttem, "végig-eszem" az egri éttermeket.
Kitaláltam rá egy szisztémát is :) Minden hétfőn máshol fogok ebédelni. Tudom az ebéd nem "főétkezés", de hát az ide érkező átutazó turista is csak ennyit érzékel belőle :)
Kíváncsi vagyok mi lesz az eredmény? Hátha van még remény!

/a képet A Bűvös szakács-ról vettem/

2009. május 17., vasárnap

Tűzoltó leszel ...

Tűzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!

Írja József Attila az Altatóban! Ezt a verset rengetegszer hallottam gyermekkoromban, és miközben Kis Balázsnak, az anyukája "felvázolta" a lehetőségeket, mindig azon gondolkoztam, hogy én mi is szeretnék lenni! Nem emlékszem!
Most így felnőtt fejjel már tudom, mi szeretnék lenni!!! A New York Times étteremkritikusa!!!!!!!
Óh, édes élet! Pár napja kaptam anyutól ezt a könyvet és azóta érzem, hogy rossz helyre születtem!!! :)
Mindenkinek, akinek több kevesebb köze van a gasztronómiához ajánlom, hogy véletlenül se olvassa el ezt a könyvet, mert mély depressziós álomba zuhan, attól, hogy egyszer sem bújhat Molly, Chloe, Brenda vagy Emily bőrébe, és nem kóstolhatja végig mindazt, amit a hölgyek!
Ruth Reichl: Egy álruhás étteremkritikus titkos élete című könyv ajánlója így kezdődik "Azt hinnénk, étteremkritikusként dolgozni a világ egyik legjobb dolga. Ám amikor Ruth Reichl elkezdte a munkáját, rá kellett jönnie, hogy akár egy körözött bűnözőnek, neki is kiragasztják a fotóját az éttermek konyháiban, és jutalmat kap, aki leadja a drótot, mikorra várható a látogatása...."
Én minden további nélkül hajlandó lennék vállalni ezt a szörnyű életet :)

Nagyon jó és olvasmányos könyv! Fura érzés belülről látni az éttermek csillaghullását, vagy egekbe emelkedését! És mindazt a cselt és fondorlatot, ahogyan "kénytelen" a kritikus az éttermeket "becsapni" annak érdekében, hogy tárgyilagosan, máz nélkül írhasson róluk. Meg kell tapasztalnia hogyan bánnak vele, mikor mint ismert kritikus érkezik egy vacsorára, illetve azt is, hogy mi történik, ha nem egy a helyhez illő ruhában, váratlanul "esik be" ugyanabba az étterembe, bohókás társasággal! Van-e különbség? És milyen különbség? Kiderül, amint a könyvet a kezünkbe vesszük!
Fontos, hogy éhesen semmi esetre sem érdemes olvasgatni :) mert olyan élvezettel írja le Ruth Reichl az ételek kinézetét és ízét, hogy szinte a számba éreztem őket.
A könyv jópár remek receptet is tartalmaz!!!!

Amire büszkék vagyunk!


Ma volt Gyulán az I. Várfürdő félmaraton és váltófutás, ami innen Egerből nem nagyon izgalmas esemény, de mégis nekem az!
A maratoni futás, a legenda szerint a Kr.e. 492-480 között zajlott a görög-perzsa háborúk első szakaszában, Kr.e. 490-ben maratoni síkságon zajló csatához köthető.
A legenda szerint a hírnök, aki a győzelem hírét vitte Athénba, a kimerültségtől az út végén összeesett, és halála előtt csak annyit tudott mondani, hogy "Győztünk!".
Az ő legenda szerinti hősies cselekedete inspirálta a maratoni futás, mint versenyszám megrendezését.
Az első maratoni futást, mint olimpiai versenyszámot, az 1896-os Nyári Olimpiai Játékokon rendezték meg, Athénban. A modern olimpiák hagyományosan a maratoni futással zárulnak, ahol a futók a záróünnepség előtt a érkeznek a stadionba, és az ünnepségen adják át az érmet!
A maratoni futás pontos hossza ma 42,195 km.
A mai gyulai versenyen a versenyzők ennek a felét tették meg, pontosan 21,0975 km-t!

És, hogy ez miért olyan fontos nekem? Hát mert a tesóm is ott volt az indulók között! Most indult először ilyen versenyen és rögtön elsőre sikerült a magának felállított időn belül le is futni!

GRATULÁLOK!!!!

/Remélem sikerül rávennem, hogy írjon egy élménybeszámolót:)/

Spárgás pite


Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy klasszikus pite recept, de nagyon jól sikerült és így számomra ez egy klasszikus pite recept lett :)
Miután sikerült kibogoznom magam ebből az előző mondatból lehet pihennem kéne, nehogy folytatódjon a "nem-tudok-fogalmazni" kór, de mégis megpróbálkozom vele.
Szóval mint már azt többször írtam, mindig van itthon fagyasztott leveles tészta (na már itt sántít a pite, de tényleg jó lesz!). És ugye van itthon spárga! (mert szezon van!)
Ez a két hozzávaló egyértelműen a pite hozzávalói, úgyhogy más nem is lehet belőle. Na, de ez a kettő még nem elég, ezért felcsaptam a hűtő ajtaját és bekukkantottam.
Találtam egy doboz ricottát, ami már fél siker! Már indulhat is a mulatság!
A leveles tésztát miután kienged, kinyújtom a jénai tál méretére, úgy, hogy szépen mindenhol "eltakarja". Kivajazom, kilisztezem a jénait és zsupsz bele tészta, majd miután a direkt erre a célra vett babocskával feltöltöttem (természetesen sütőpapír azért került a tészta és a bab közé), mehet egyenesen a 200 C-ra előmelegített sütőbe 15 percre.
Közben a már megfőtt spárgát 3 cm-es darabokra vágom. A szalonnát apró csíkokra vágom, és kisütöm a zsírját. Ez nem olyan húsos, meg csicsás szalonna, hanem egyszerű sós, mangalica zsírszalonna :) A kiszedem a pörcöket, a zsírban megpárolom a karikára vágott hagymát, amit sózok, borsozok.
A ricottát elkeverem 3 nagy, sárga tojással és ezt is sózom, borsozom. Az olajbogyót lecsepegtetem.
Mire mindezzel végzek, addigra el is telik az a 15 perc. Kiveszem a tésztát a sütőből, a babot kiszedem és még 5 percre visszateszem a sütőbe, "csupaszon" :)
Ha kész a tészta akkor ráhalmozom a hagymát, a szalonnát, a felvágott olajbogyót és a spárgát. Ennek a tetejére megy a ricottás, tojásos massza. Egy-két kocka vajat a tetejére szórok és 20 percre újra a sütőbe teszem.
Úgy szeletelem, mint a tortát!
Fincsi, nem kifejezettem olaszos a ricotta és az olajbogyó ellenére, de nem is az volt a szándékom :)
A tetejére tálaláskor egy kevés apróra vágott petrezselymet szórok.

/30 dkg spárga, 3 nagy fej hagyma, 1 leveles tészta, egy nagy marék olaj bogyó, 25 dkg ricotta, 3 nagy tojás, 4 vékony szelet mangalica zsírszalonna, só, bors, petrezselyem/

"Hamis" spárgakrémleves

Mikor leírtam azt, hogy "hamis" spárgakrémleves, rögtön az a bizonyos kék leves jutott eszembe, amit Bridget Jones készített a barátai fogadására :)
Na hát ez nem azért hamis mert kék spárgából készült, hanem azért, mert nem szép zöld, és van benne egy kis csalás :)


Készítettem, mint azt a fenti bejegyzés is igazolja :) egy spárgás pitét. Ehhez ugye meg kell főzni a spárgát, és ennek következtében ott maradt egy adag értékes spárgás főzővíz, amit vétek lett volna a csapba önteni.
Gondoltam egyet és a spárgák szárából levágtam egy-egy 3 cm-es darabot és az került a levesbe.
Burgonyát apró kockára vágom, és beledobom a lébe, a spárgadarabok mellé. Sózom, borsozom és a krumplit puhára főzöm.
Mikor a krumpli megfőtt, botmixerrel összekeverem.
A kész levesbe, egy doboz tejszínt öntök és ezzel megforralom még egyszer. Közben kóstolom és ha kell utána sózom. Egy kevés szerecsendiót reszelek bele és már kész is.
Díszítésnek egy kevés petrezselymet, sült karikára vágott krumplit és spárga véget használok.
Bár a színe nem igazán spárgás (de legalább nem kék), de az íze mindenképp az. A burgonya semlegességét teljesen elnyomja a spárga finom íze.
Finom nagyon, és mindig érdekes kísérlet a "hulladékot" (főzővíz) hasznosítani.

2009. május 15., péntek

Thai Green Csirke Curry :)


Ha valaki igazi thai green curry-t szeretne csinálni, rengeteg olyan zöldfűszert kell használni, ami jelenleg itthon szinte beszerezhetetlen. Emiatt Thai Green Curry fűszerkeveréket használtam, és bár eredetit még nem ettem, de ez is tökéletesre sikerült :)
Ha már Green (zöld) és van itthon spárga, akkor gondoltam, hogy zöld zöldséget használok hozzá.
Az wokban felforrósítom az olajat (itt is napraforgó olajat használok, mert azt hiszem már leírtam, hogy véleményem szerint az olívának van egy olyan erősebb íze, amit nem nagyon szeretek keleti ízekben). A forró olajba beleteszem a fűszerkeveréket és jó átforgatom, hogy az ízek kiemelkedjenek. Mikor felcsap a curry illata, akkor öntöm bele a 2/3-ad kókusztejet és 1/3-ad vizet. Alaposan elkavarom.
A szószba beleteszem a apróra vágott csirke darabokat, és a megpucolt három felé vágott spárgát. Az ételhez adok egy evőkanál halszószt.
Ezt összekeverem és addig főzöm, míg a csirke kész nem lesz.
Rizzsel tálalom, amelynek a főzővizébe egy kevés sáfrányt teszek, hogy színt és ízt kapjon.
Tálaláskor egy kevés koriander levéllel díszítem és apróra vágott újhagymát szórok rá.
Érdemes kipróbálni annak, aki szereti az izgalmas ízeket.

2009. május 10., vasárnap

Itt a pisztráng szezon!


Most, mint született egrinek, arról kéne áradoznom, hogy milyen remek a szilvásváradi pisztráng. Ami igaz is, de most egy másik eldugott, de annál ismertebb helyről szeretnék hírt adni.
Már megnyitott a Lilafüredi Pisztrángos!
Amilyen mohó vagyok csak úgy nekiestem a finom falatoknak, és mint rutintalan blogozó nem készítettem képet a pisztrángokról :(
Sebaj! Nem ez volt az első alkalom, hogy ott jártam és nem is az utolsó :) lesz még kép a pisztrángokról is! Fejenként kb. 2500 Ft-ért pisztráng, sültkrumpli, majonéz, savanyúság és innivaló! Szerintem megéri még messziről is ellátogatni!
A parkolás picit problémás, de megoldható. Ha nagyon sokan vannak akkor sem kell várni 30 percnél többet a frissen sült pisztrángra, és a környezet az mindent visz!
Hazafelé a Bükkön keresztül jöttünk! Gyönyörű az erdő!
Kategória: "külön utazást is megér"

2009. május 9., szombat

Tagliatelle articsókával


Reggel a piacon vettem egy pár articsókát. Töredelmesen bevallom első találkozásom volt az articsókával, mármint a konyhában. Enni már ettem, de soha nem főztem :) ezért izgalmas próbálkozásnak tűnt, de egyszerűbb volt mint gondoltam.
Szépen, szakszerűen megtisztítottam. A külső kemény leveleket leszedtem a szárát levágtam, de nem dobtam ki, mert gondoltam ez is belemehet a kajába, úgy mint pl. a brokkoli szára. A tetejét levágtam és kikapartam a "szöszt". A szárait megpucoltam és felvágtam. Rögtön citromos vízbe tettem.
Olíva olajra ráteszem az apróra vágott fokhagymát, a lecsepegtetett articsókát, fehérbort, sózom, borsozom és megfőzöm. Kb. 20 perc alatt fedő alatt megfő.
A tagliatellét megfőzöm, al dente. A wokba beledobom a kész articsókát és ráteszem a tésztát. Átforgatom és kész is.
Tányérra teszem és megszórom összevágott petrezselymet.
Valahol olvastam, hogy nem parmezán illik hozzá, hanem ricotta. Kipróbáltam, bevált. Hihetetlen ízt adott az ételnek a friss petrezselyem és a ricotta.
Ez is egy jól sikerült étel lett :)

Curry-s rizs cukkinivel


Már nagyon le vagyok maradva a bejegyzések írásával, de sajna (vagy nem) most eléggé lefoglal az "új-gyerek" :)
Mostanában anyukám főzött és egészen elkényelmesedtem :) Na, de itt az idő és visszatérek a mindennapi kerékvágásba, újra főzök :)
Tegnap egy kis rizsre vágytam. Délelőtt a fűszereket rendezgettem a kirakatba, és a kezembe akadt az egyik kedvencem, a Madras Curry. Azt hiszem, ha csak úgy gyorsan szeretnék valami indiai szerűt készíteni a Madras Curry az a keverék, amely leginkább a segítségemre jöhet. Minden fűszer benne van ami egy jó indiai jellegű ételhez szükséges, persze, ha valaki kevésbé szereti a római köményt vagy a koriandert, vagy bármelyik alkotóelemet elkészítheti saját maga is, más arányokkal, de szerintem egész jók ezek a "gyári" keverések. Angol a fűszer és ők nagyot nem tévedhetnek indiai vonalon :)
Megfőzöm a rizst, mindenféle fűszer nélkül.
A cukkinit vékony karikákra vágom. Olajon, valami oknál fogva indiai ízekhez, mindig napraforgó olajat használok, nem olívát, mert az olíva olajnak "íze" van a napraforgó semlegesebb (szerintem) :)
Szóval olajon az apróra vágott hagymát és fokhagymát megfuttatom, és rádobom a cukkinit. Sózom, és hagyom, hogy egy kicsit megpiruljon.
Ráteszem a rizst és egy adag paradicsom szószt, majd azonnal jöhet a Madras Curry, egy fél rúd fahéj és kb. 2 cm-es vanília rúd. Alaposan összefőzöm, ha kell egy kevés folyadékkal felöntöm. Ez lehet pici víz, alaplé, tejszín, vagy még egy kevés paradicsom. Természetesen még egy kis chilli sosem árt :)
A paradicsom egy kicsit mindig savas hatású, és a chilli is elég agresszív tud lenni, ezért ha valaki úgy érzi egy ici-pici nádcukor tompítja az ízeket.
Tálaláskor megszórom koriander levéllel (saját termesztésű)!
Egyszerű, gyors és indiai :) Érdemes kipróbálni :)

2009. május 1., péntek

Én kis kertész ...7

Ki hiszi ki nem, itt a bizonyíték a természet csodájára. Már csak abban reménykedem, hogy a fagyos szentek nem okoznak semmilyen kárt, és minden olyan szépen fejlődik mint eddig. Lefényképeztem a paradicsomot és paprikát, amely télen az ablakban növekedett. Nagyon merészem már több mint egy hónapja kiültettem, esténként betakartam, nappal sütött rá a meleg tavaszi napocska és ezzel hálálta meg :)



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...