2010. november 16., kedd

Sült zöldségek


Egy igazán könnyű ebédet rittyentettem ma össze.
A reggel a piacon kezdtem, és össze is állt a fejemben az ebéd! Csupa zöldség, és mind sütve!
A krumplit megpucolom és hasábokra vágom, majd alaposan megmosom, hogy a keményítő egy része távozzon, mert így ropogósabb lesz a végeredmény.
A répát, a céklát és a lila hagymát gerezdekre vágom. Egy sütőpapírt bevizezek, és egy kisebb tűzálló tálba teszem. Belerakom a krumpli kivételével az összes zöldséget. Megsózom, borsot török rá, és friss kakukkfüvet, bazsalikomot, rozmaringot teszek rá, meglocsolom olíva olajjal és egy pár kocka vajat teszek a tetejére. A papírt betekerem úgy, hogy egy kis tasak legyen a végeredmény, így nem szökik ki a finom gőz.
A krumplit miután megszárítottam, megsózom és olíva olajjal meglocsolom. Ezt egy tepsibe teszem.
A két étel egyszerre sülhet a sütőben, 180 C-on, nagyjából 50 percig. Előfordulhat, hogy a cékla egy kicsit kemény marad, de a megoldás csak annyi, hogy egy kicsit még hagyni kell sülni :)
Nagyon finom és könnyű étel, mindamellett, hogy tápláló és vitaminban gazdag :)

2010. november 11., csütörtök

Márton-nap 2010

Tegnap ismét remek kis vacsit készítettem Márton-nap alkalmából. Miután a ludas-kása az egyik kedvencem és előételként a tepertő, így erről most nem is írok.
A leves volt az újdonság :)



Egy nagyon finom, tárkonyos libaleves. Semmi extra, de olyan finom, hogy az ember a tíz ujját megnyalja utána.
A lényeg a sok-sok husi és zöldség, és az idő, ami a tökéletes íz eléréséhez szükséges. Hogy mi van benne? Liba nyak, zúza, farhát, szárnytő, répa, paszternák, zeller, karalábé, só és bors. kb 6 óra és fenséges alaplevet kapok.
A húst, a zöldségeket kis kockákra vágom,.
A levest leszűröm és visszateszem a gázra. Tejfölt egy pici citromlével elkeverek, és pár kanál levessel felhígítom. Ez azért szükséges, mert ha egyenesen a levesbe teszem a tejfölös keveréket, akkor nagyobb "csomók" maradhatnak benne. A felhígított keveréket beleöntöm a levesbe, majd szórok bele tárkonyt, ha van itthon friss akkor azt, ha nincs akkor tökéletesen megfelel a szárított tárkony is.
Forralok egyet a levesen és visszateszem bele a felvágott húst és répát.
Tálaláskor az asztalra kis tálkákban tejfölt, erős paprikát és citromkarikát teszek, ezekből mindenki ízlés szerint válogathat :)
Természetesen lúdláb torta dukált a vacsi végére, de ezt nem én készítettem, mert kicsit bonyolultnak tűnt és nem éreztem a késztetést :)
Márton-napon a liba mellett, elmaradhatatlan az új bor. Most egy rose-t választottam, a Csutorás pincészettől. Jó választás volt, egy pinot noir cuvee, friss, zamatos és tökéletesen illett a vacsorához.

2010. november 8., hétfő

Somlói, ahogy én csinálom


A somlói tegnap készült, de csak ma fotóztam, mert a blogírás nem mehet a minőség rovására. Egy éjszakát a somlóinak érnie kell ahhoz, hogy tökéletes legyen a harmónia.
Nem túl gyakran csinálom, mert egy kicsit macerás, pepecselős elkészíteni.
Első lépésként megsütöm a két piskótát. Az egyik sima fehér, a másik csokis. Nagyon egyszerű piskótát szoktam csinálni, nem azt az ezer tojásos változatot, hanem egy könnyebb (nem utolsó sorban gazdaságosabb) változatot.
A tojásokat, a cukorral és a tejföllel elkeverem, és lassan adagolom hozzá a sütőporos lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem és 180 C-os sütőben kb. 40 percig sütöm. A kakaós, ugyanígy készül, csak ahhoz kell 3 ek kakaópor.
Most jönne egy kis pihenés, amíg a tészta kihűl, de nincs megállás.
Egy kis tálkába rumot öntök, amibe beáztatom a mazsolát, a diót pedig megpirítom.
A krém egyszerű főzött vaníliás puding krém. És a tetejére csokiöntet. A pudingot a tasakon feltüntetett módon kell elkészíteni, ezt nem is írom le. A csokikrémet pedig a hagyományos, nagymama-féle módon. 10 dkg cukrot, 10 dkg vajjal gőz felett addig melegítem, amíg a cukor teljesen felolvad. Ha kész leveszem a gőzről, hozzáteszem a 3 evőkanál kakaóport és az egy evőkanál hideg tejet. Alaposan elkeverem, és kész is.
Egy kis tálkába elkészítek még egy kevés tejet, amibe rumot öntök.
Van egy pont akkora jénai tálam, mint a tepsim, így nem kell szabni a piskótát. A piskótákat két lapra vágom, és az egyik kakaós piskótát az aljára teszem. Szépen kiskanállal meglocsolom a rumos tejjel.
Erre jön rá a vanília puding, a mazsola és a dió. Minden egyes réteget meg szoktam locsolni egy kevés csokiöntettel. A második lap sima piskóta, meglocsolom rumos tejjel, és újra a töltelék, és szépen egymás után a rétegek. A tetejét ugyanúgy elkészítem, a rumos tejjel, a pudinggal, mazsolával és dióval, annyi különbséggel, hogy ezt a réteget már teljesen befedem a csokikrémmel.
Egy éjszaka a hűtőben, vagy a hűvös kamrában és másnap tálalható.
Természetesen, tejszínhabbal.

/piskóta: 2 tojás, 12 ek cukor, 15 ek liszt, 2 tk sütőpor, 1 dl tejföl;
csokiöntet: 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 3 ek kakaópor, 1 ek hideg tej;
puding: 2 tasak vaníliás puding por, 1 liter tej, 4 ek cukor;
15 dkg dió, 10 dkg mazsola, 1 dl rum, 1 dl tej/

Dal - sárgaborsóból


Vörös lencse, csicseriborsó, de olyat, hogy sárgaborsó dal még nem hallottam. Viszont nagyon finom.
Hasonló íze van, mint a csicseriborsónak, mégis kicsit más. Megszoktuk, hogy sárgaborsó egy fűszeres, borsos, pici szalonnapörccel készített egytálétel, de így most más.
Bár kicsit kevertem a nemzeteket, mert naan-t nem volt kedvem sütni, így egyszerűen egy kis kenyeret kentem meg egy kevés fokhagymás olíva olajjal, be a sütőbe és ez lett a "köret". :)
Egy tál langyos vízben megmosom a sárgaborsót, kicsit állni is hagyom, ezt két dolog miatt. Először is minél jobban leázzon róla az esetleges szennyeződés, másrészt pedig egy kicsit dagad is, amitől könnyebb lesz főzni.
Egy fej kisebb hagymát apróra vágok és olajon üvegesre párolom. Mikor már majdnem kész ekkor jönnek a fűszerek: kurkuma, garam masala, római kömény, gyömbér, só és cayenne bors. A forró zsiradékban (legyen ez olaj, vagy tisztított vaj) a fűszerek íze felerősödik.
Erre jön rá a sárgaborsó, és egy kevés víz. Hagyom átmelegedni a vizet, és fokozatosan adagolom hozzá a többit. Amikor a teljes mennyiség benne van, akkor fedő és jó háromnegyed óra főzés.
Bár a dal, egy "darabos" étel, én jobban szeretem pürésítve. Mikor már puha a borsó, botmixerrel turmixolom, de nem teljesen krémesre, csak kevésbé darabosra :) S bár akkor lenne igazán indiai, ha kókusztejjel hígítanám, de a krémes tejföl is remek szolgálatot tesz.
Ilyenkor még megkóstolom, és ha fontos után fűszerezem, és forralok rajta még egyet.
Tálaláskor megszórom egy kis petrezselyemmel és pár csepp szezám olajat csepegtetett rá.

/hozzávalók: 250 g sárgaborsó, egy kis fej hagyma, 1 l víz, 1,75 dl tejföl, garam masala, római kömény, gyömbér, kurkuma, cayenne bors, só)

2010. szeptember 1., szerda

Golden Opulence Sundae


És ismét Amerika. Aki idén még nem evett igazán finom és drága fagylaltot, akkor javaslom látogasson el New York-ba, a Serendipity 3 étterembe.
Itt lehet kapni a világ legdrágább fagylalt kelyhét.
A kehelyben 5 gombóc madagaszkári vaníliababbal készült Tahiti vanília fagylalt található, amire Venezuelából származó Chuao csokoládé darabok kerültek. Hershey szirup és maraschino cseresznye díszíti. A kehely tartalmaz még párizsi kandírozott gyümölcsöt, arannyal bevont mandulát, szarvasgombás csokoládét, marcipán cseresznyét és a tetejére világ legdrágább csokoládéját reszelik, Amedei Porcelana-ból.
A kehely fő dísze a 23 karátos ehető arany fólia és a szintén 23 karátos aranyból készült levéldísz.
A tetejére kerül egy kanálka Grand Passion kaviár. Ez egy speciális édes kaviár, mely nagyon lágy, sós ízű, passiógyümölccsel, naranccsal és Armagnac likőrrel ízesített maréna kaviárból készül.
A fagylaltot, Baccarat kristály kehelyben szolgálják fel, melyet a vendég magával vihet. Sajnálatos módon a 24 karátos arany kiskanál nem vehető haza :(
Ja, és hogy mennyibe kerül ez a csoda, csupán ezer dollár :)

2010. augusztus 27., péntek

Empanada


Kaptam egy dél-amerikai szakácskönyvet és már nézegetem egy ideje, végül az Empanada-ra esett a választás. Kiderült, hogy jó választás volt. Nem egy gyors étel, de mint minden lassan készülő étel nagyom finom.
A tészta hozzávalóit belerakom a dagasztóba, majd jó 10-12 perc múlva tökéletes, sima tészta kerül ki a gépből. A tésztát fóliába tekerem és minimum egy órára, de olvastam azóta a neten, hogy van, aki 24 órára hűtőbe teszi. Amíg hűtőben van, addig elkészítem a tölteléket.
Olíva olajon a darált húst (sertés volt itthon így azt) megpirítom, kevés sóval és bazsalikommal ízesítem, és beledarabolok egy nagy paradicsomot, majd úgy, ahogy van hozzáöntök egy doboz chilis babot és főzöm egy darabig, míg az ízek összeérnek.
Mikor kihűlt előveszem a tésztát és jöhet a nyújtás, szaggatás, töltés, csavarás, sütés.
Szép, vékonyra, kb. 3 mm-re nyújtom a tésztát, és a legnagyobb pogácsa szaggatóval (10 cm) köröket szaggatok belőle. Az eredeti recept szerint nagyobbak az empanada-k, de nekem ez a kisebb jobban tetszik, sikkesebb :) Még mielőtt megtöltöm, egy kicsit nyújtok rajta.
A felém lévő részébe teszek egy adag tölteléket - ne túl sokat, nehogy kiszakadjon - és egy darab jalapeno paprikát (a Lild-be vettem, hibátlan). Ezzel óvatosan, mert mint kiderült üt rendesen :)
A töltelékre ráhajtom a tésztát, úgy, hogy lehetőleg ne maradjon benne levegő, és összenyomkodom a szélét. Az egyik csücskétől kezdve, szépen elkezdem feltekerni, hogy szép, fodros szélt kapjak. Ez biztosítja, hogy sütésnél ne szivárogjon a töltelék és nem utolsó sorban, nagyon jól mutat, mikor kész van.
Egy kisebb edénybe olajat (vagy zsírt) forrósítok és egyszerre csak kettőt sütök, hogy ne hűljön ki az olaj. Szép, aranybarnának kell lennie, akkor van kész.
Elgondolkodtam rajta, hogy mivel lenne igazán finom. Az empanada a chilis-babos töltelékkel az én "besorolásom" szerint "meleg" ízű étel és ehhez valami "hűvös" íz illik. Így jutott eszembe a káposztasaláta. Semmi extra, káposzta, sárgarépa, lilahagyma, egy kis só, cukor, ecet és egy kevés majonéz.
Tökéletes párosításnak bizonyult!

/tészta: 75 dkg liszt, 15 dkg zsiradék (vaj vagy zsír), 2 tk só, 1 tk balzsamecet, 1 egész tojás, 1 tojásfehérje, kb. 2 dl víz;
töltelék: 20 dkg darált hús, 1 chilis bab konzerv, 1 paradicsom, bazsalikom, só, jalapeno paprika;
saláta: 1/2 káposzta, 3 sárgarépa, 1 fej lilahagyma, só, cukor, 1 ek ecet, majonéz/

2010. augusztus 21., szombat

Padlizsán, ahogy én szeretem



Mostanában egy kicsit vacakol a gyomrom, ez abban mutatkozik meg, hogy - valószínű a nagy meleg miatt - nem eszem a húst. Talán nem is baj, majd télen, most itt a sok, friss zöldség padlizsán, cukkíni, patiszon, stb.
Ez a hirtelen összedobott étel, nem tartalmaz extra dolgokat. Padlizsán, paradicsom, fokhagyma, feta sajt és fűszerek.
A padlizsánt 1x1 cm-es kockákra vágom és besózva egy szűrőbe teszem, hogy lecsepegjen az esetleges kesernyés íze.
A paradicsom héját picit bevágom és forró vízbe teszem egy pár másodpercre, így szépen le tudom húzni a héját, és azt is feldarabolom.
Forró olíva olajba dobom a lecsepegtetett és még egy kicsit ki is csavart padlizsánt. Hagyom, hogy egy kis színt kapjon, majd mehet bele a paradicsom, és a fűszerek. Só, bors, oregáno, bazsalikom. Fedő és kb. 1 óra főzés. Azért szükséges ilyen hosszú idő, mert a paradicsom savai így lágyabbak lesznek. Egy pici nádcukrot azért szoktam hozzá tenni, segítségnek a savak ellen. Mikor már jó krémes a paradicsomszósz, akkor mehet bele a fokhagyma és a legvégén a petrezselyem.
Leveszem a tűzről és hozzákeverem a felkockázott feta sajtot.
Tűzálló tálba teszem és vastagon megszórom sajttal, 15 - 20 perc sütőben, amíg a sajt megpirul.
Az uborkát felszeletelem, megsózom és egy kevés balzsamecetet teszek rá, hagyom addig állni, míg a padlizsán a sütőben van.
Mikor kész a padlizsán egy fa tálcára teszem, (óvatosan, mert nagyon forró) melegítek hozzá egy tortilla lapot és az uborkára tejfölt teszek.
Mennyei, könnyű, nyári ebéd :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...