2008. július 13., vasárnap

Rizottó

Tegnapról marad egy kis húsleves, ami már hármunknak nem lett volna elég, így gondoltam egyet és csináltam belőle rizottót. Ez az észak-olasz étel egyszerűségében nagyszerű.
Hozzávalók:
250 g rizs,
kb. 8 dl alaplé,
1 dl száraz fehérbor,
1 ek oliva olaj,
5 dkg vaj,
1 fél fej vöröshagyma,
reszelt parmezán
A hagymát apróra vágom, az olíva olajon és a vaj felén megfonnyasztom (ne barnuljon meg mert picit keserű lehet tőle az étel). A rizst bár nem szigorú előírás, de én azért legalább egyszer át szoktam mosni. A rizst a már megfonnyadt hagymára teszem és jól összekeverem.
Hozzáöntöm a száraz fehér bor, és folyamatosan keverem. Egyes legendák szerint a rizottót mindig csak egyirányba szabad keverni, különben nem lesz megfelelő állagú :).
Amint felissza a rizs a bor, apránként elkezdem öntögetni hozzá a felmelegített alaplevet, vagy jelen esetben a maradék húslevest. De mindig mielőtt újabb adag levest tennék hozzá, addig kevergetem, amíg magába nem issza az összes folyadékot a rizs. Ezt a műveletet addig ismétlem míg a rizs meg nem puhul. De nem felejtsük itt is érvényes az olasz ételek esetén oly gyakran emlegetett "al dente" kifejezés. A rizs is al dente-re kell főzni.
Mikor kész a rizs belekeverem a maradék vajat és a parmezánt. Tálalás előtt még pár percig lefedve hagyom a pihenni.
Ez az alap rizottó. Ha csak így magába esszük, mindig szoktam csinálni hozzá bazsalikomos paradicsom salátát. A rizottóból megmaradt fél fej hagymát apró kockára vágom és besózóm, hogy egy kicsit finomítson az ízén a só. A paradicsomot tetszés szerint kockára, karikára, gerezdre is lehet vágni és leginkább félbevágva szeletelem.
Ráteszem a sós hagymára, majd egy kevés oliva olajat öntök hozzá, és összevágott friss bazsalikomot teszek rá. Meg lehet bolondítani egy kis balzsamecettel, de az akkor már olyan finom, hogy elnyomja a főétel fényét :)
Egyetlen gond van ezzel az étellel, hogy ugyan gyorsan készen van, de végig a lábas felett kell állni, és hát egy forró nyári délelőtt, vagy délután nem egy leányálom. A végeredmény azonban mindenért kárpótol.
A rizottó olyan, mint a tészta: bárhogyan variálható. Nagyon finom például egy kis tenger gyümölcseivel, szárított erdei gombával (ha nincs friss), hússal, zöldséggel.

2008. július 11., péntek

Londoni reggel ...

Ősszel Londonban jártam és úgy döntöttem, itt is hódolok azon szenvedélyemnek, hogy ellátogatok egy tradicionális piacra. Egy kora reggeli piacon sok olyan dolgot lát, tapasztal az ember, amit a klasszikus turista tevékenységek, a városnézés és múzeum látogatás közben lehetetlen.

Korán keltem, és gyalog nekivágtam az útnak. A hajnali London csodálatos. Szinte senki nincs az utcákon. Néhányan sietnek a munkába, mások kutyával futnak, sétálnak. A csendet igazából csak a takarító gépek zaja töri meg. Egy idősebb úr látva kezemben a térképet, mosolyog egyet magában, köszön és szép napot kíván, majd tovább sétál a spániellel.

Hogy miért kell minél korábban érkezni egy piacra? Hát azért a forgatagért, és látszatra káoszért, amit a még kifelé pakoló árusok és az elsőként érkező vevők okoznak, mindaddig míg, helyre nem áll a rend és elkezdődik a nap.

Ellenállhatatlan színek, illatok, az ember összes érzékszerve telítődik, szinte befogadhatatlanok az élmények. Csak a fényképezőgépem segít abban, hogy legalább egy töredékét magammal vihessem, s bár a mindent nem tud egy fénykép visszaadni, de nézegetve a képeket újra és újra felidézzem, az élményeimet.
A piac hatalmas, első látásra, szinte bejárhatatlan, átláthatatlannak tűnik, de pár perc eltelte után rájöttem a rendszerre. Mindennek megvolt a maga helye. Rend, sorrend. Kerti zöldségek, gombák, gyümölcsök, egzotikus gyümölcsök, húsok, halak, tengeri herkentyűk, pékárú, csokoládé, szárított gyümölcs, sütemény, olajbogyó variációk...
Ennyi csoda után, megéheztem. Ezzel sem volt gond, bármit ehettem volna ami szem és szájnak ingere. De a klasszikust választottam Roast-beef-es ciabatta, ruccola salátával és friss gyümölcsökből préselt levet ittam hozzá.

Tökéletesen kezdődött a nap ...

2008. július 9., szerda

Üde színfolt, az út porában ...

Ismét, mint annyiszor hajnalban útra keltem, hogy átszeljem az országot. Csak 300 km, de ezt sem szeretem egyben levezetni, kis pihenőkkel, nem olyan fárasztó.
Épp az M1-en autókáztam, mikor egy kósza gondolattól vezérelve megálltam egy benzinkútnál, hogy elmajszoljam, az otthon készített szendvicsemet (nem nagyon bízom a benzinkutas menüben). Először tankoltam, és bementem fizetni. Azt hittem elájultam és valahol a távoli nyugaton egy német vagy osztrák benzinkútnál tértem magamhoz.
Frissen sült kenyér illat az, ami először megcsapta az orromat mikor beléptem, és onnan egyik ámulatból a másikba estem. Tökéletes gondossággal elkészített szendvicsek, roskadozó gyümölcs kosár, különböző saláták és frissen készült ételek várják a megfáradt vagy csak éppen tankolni megálló utazókat.
Ez már nagyon hiányzott. Meglepett kérdésemre a hölgy közölte, hogy az objektum szombaton nyitotta meg kapuit, és még két ilyen található az autópályán a határig.
A félig önkiszolgáló étteremben a személyzet mosolyog, kedves és nem éreztem, hogy szívességet tesznek azzal, hogy kiszolgálnak. Minden asztalon színes tájékoztató füzet arról, az étteremről, a szolgáltatásról, az ételekről, italokról, egy-két recepttel.
Elcsábultam, hátra hagyva a házi kosztot azonnal vásároltam egy sonkás szendvicset és ittam egy málnalevet. Ilyen egy igazi szendvics, semmit nem hagytak ki belőle. Nem annyi volt benne a "töltelék", hogy igazából csak a blokkon szereplő megnevezésről tudtam megállapítani, hogy milyen szendvicset is fogyasztok. Vastagon volt benne sonka is, sajt is. A málna ital pedig olyan "élő" volt, hogy az már fájt.
Ennyi étel után nehéz ilyenről beszélni, de hát egy benzinkúton az utazó néha meglátogat olyan helyet is amiről nem igazán szoktunk beszélni, bár hozzátartozik egy komplett szolgáltatáshoz, és sok mindent elmond a "gazdájáról". Ugyan pénzbe kerül (amit később a fogyasztásból jóváírnak), de azt hiszem, ha annyit mondok, hogy a bejárati ajtó fotocellás . . . akkor mindent elmondtam.
Na de, hogy teljes legyen a kép és miután az én utam se fejeződött be, gondoltam meglátogatom a másik két helyet is.
A következő állomás délben, még mindig a határ felé vezető úton. Ide csak egy kávéra ugrottunk be, de a látvány, a szolgáltatás, a személyzet, a kiszolgálás ugyan az. A kávé erős, de finom.
Hazafelé, már nagyon éhes voltam és a magunkkal vitt tájékoztató füzetben olvasottak alapján betértünk, egy frissen, a helyszínen gyúrt tésztából készült fincsi vacsorára.
És ekkor felébredtem az egész napos "álomból". Tészta nincs, nem is volt. Csak babgulyás, és egyéb frissen sült dolog kolbász, hús, rántott hús, stb. Hát picit csalódtam, de éhesek voltunk. Kértünk egy babgulyást és egy rántott húst, salátával. A babgulyás klasszikus "menza" ízű. A rántott hús friss, ropogós, a salátabár picit megkopott ugyan, de azért még volt választék és egészen finom. A kiszolgálás és a személyzet mosolya, kedvessége picit enyhített a csalódáson.
Útravalóra vittünk sonkás szendvicset. Ilyet már ettünk és nagyot nem lehet csalódni, gondoltam én ... de lehet. A szendvics még csak köszönő viszonyban sem volt a reggelivel, sonka épphogy, sajt egyáltalán nem volt benne, és végképp felébredtem, mondhatnám "hazaértem"...
Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, mert még így is "üde színfolt, az út porában"...

2008. július 7., hétfő

Peti müzliszelete

Peti (az öcsém) adta a receptet, ma is megcsináltam, de most le is fotóztam. NAGYON FINOM. És nem utolsó sorban nincs benne semmilyen tartósító szer vagy E..., vagy egyéb izgi "nem-tudom-hogy-mi-ez" dolog. Csak BIO dolgokból van.

Hogy mi az a BIO, hát nem egyszerű rá válaszolni. Azt tudom, hogy régen az volt bio, amit a nagymama kertjében megtalált az ember (gyerek). Na ez még most is bio. A fáról szedett cseresznye, a szúrós bokorról levadászott málna, ribizli, szeder, és kicsit fodros, nem szabályosan kerek és piros paradicsom. Ezen kívül még minden bio, amire rá van írva, hogy az ...

Térjünk vissza a müzli szelethez. Nem nehéz elkészíteni és nem tart sokáig. Sütéssel együtt kb. 30 perc. 15 dkg vajat, 15 dkg akácmézet és 25 dkg nádcukrot egy kis lábasba, addig kell főznöd, amíg a cukor teljesen feloldódik. Az összes többi hozzávalót (35 dkg zabpehely, egy marék tökmag-szezámmag-napraforgómag, apróra vágott aszalt gyümölcs) összekevered és ráöntöd a kész karamellt. Gyorsan összedolgozod, egy sütő papírral kibélelt tepsibe rakod és hablapáttal elsimítod. Azt, hogy milyen magas legyen a szelet ezt rád bízom, én azért csináltam szép vékonyra, hogy jobban megpiruljon, szerintem így finomabb. Végül 15 percre egy 190 C-ra előmelegített sütőbe teszed. Mikor kihűlt, akkor szeleteld. Célszerű sütőpapírral bélelt dobozba tenni, mert így nem ragad sehova és ropogós marad. Viszonylag hosszú ideig lehet tárolni, de ezt a "viszonylag hosszú időt" elég nehéz definiálni, mert még nem volt lehetőségem tesztelni . . . :)

Ez az alap, de mint a legtöbb receptnél a változatoknak csak a fantázia szab határt. Ami mindenképp kell bele az a cukor, a vaj és a zabpehely. A méz lehet akác, vegyes virág, repce, hárs ... bármilyen. A magok szintén variálhatóak, dió, mogyoró, mandula, fenyőmag (bár itt figyelni kell arra, hogy egyik-másik pl. a mogyoró nyáron avasodik). Az aszalt gyümölcs is ízlés szerinti. Lehet például fűszerezni, egy kis fahéj, egy kis gyömbér, vagy őrölt szegfűszeg csak izgalmassá egyedivé teszi a kreációt.
Remek ajándék ötlet ... szépen celofánba csomagolva, egy-két szem aszalt gyümölcs társaságában, hát én biztosan örülnék neki.

Jó szórakozást és nassolást!

2008. július 5., szombat

Aglio e olio

a világ legegyszerűbb tésztája, amit akkor is el tudsz készíteni, ha csak egy tészta főzésnyi időd van. Hogy mi kell hozzá? 20 perc, egy nagy fazék víz, egy csokor petrezselyem és bazsalikom, 4 gerezd fokhagyma, tészta és egy kis chili.
Tedd fel a vizet főzni, sót majd csak akkor tedd bele, ha már forr. Azt a régi rossz szokást, hogy olajat öntesz a vízbe felejtsd el, mert az olaj bevonatot képez a tésztán és nem engedi, hogy később a szósz átjárja kívül-belül. Mindig lobogó forró vízbe tedd bele tésztát, és mikor újra felforrt vedd kisebbre a gázt. A tészta akkor kész, ha harapáskor kis ellenállást érzel, ekkor "al dente". Szűrd le és tedd félre addig míg elkészül a szósz. /Nem szabad lemosni mert elveszíti a zamatát./
Kevés oliva olajat forrósít fel egy lábasban amibe dobj bele 2 késlappal összetört fokhagyma gerezdet, ezt pár pillanatig kevergesd, amíg beleolvad a fokhagyma íze az olajba és aztán dobd ki. Másik két gerezd fokhagymát, a bazsalikomot, a petrezselymet és a chilit vágd apróra. Biztos van ennek valami hivatalos sorrendje, de én ezt mind egyszerre szoktam beletenni az olajba. Megsózod és mikor megcsapja az illata az orrod akkor mehet bele a tészta. Jól forgasd össze, és mikor már látod, hogy mindenhol van a tésztán szósz, akkor van kész. Kitálalva szórj rá egy kis parmezánt /vagy parmezán jellegű sajtot/ és kész. Ha igazán jól akarod magad érezni (még ha egyedül fogyasztod is el, igyál meg hozzá egy pohárka friss fehérbort (pl. a Monarchia Zen kitűnő választás).
Ha kicsit több időd van, akkor 165 g lisztből, 2 tojásból és egy kis sóból készíts puha ruganyos tésztát, /ne erőből gyúrd, elfáradsz és elveszi a kedved az egésztől, inkább szépen ütemesen próbáld meg, például a légzésed ütemére. Így tökéletes lesz a tészta, és még talán egy kis relaxációs gyakorlatnak is megfelel. Bár szerintem maga a főzés is egy remek relaxációs gyakorlat, kikapcsol, megnyugtat, ja és a végén még jót is ehetünk - tökéletes :) / Na de térjünk vissza a tésztához. Gyúrd kb. 8 percig, majd fóliába csomagolva tedd legalább 30 percre a hűtőbe, de 2 óránál tovább ne hagyd magára. Ha letelt az idő, nyújtsd szép vékonyra, kézzel vagy géppel. Pár perc, tiszta konyharuha alatti pihenő után, vágd olyanra, amilyenre szeretnéd. És mehet a lobogó, forró vízbe. Rögtön keverd meg, nehogy összeragadjon és mikor ismét felforrt a víz vedd kisebbre a gázt. A friss tésztát kicsit tovább kell főzni, de itt is érvényes a harapás-teszt. A többit már tudod ...
Remélem finom volt!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...