2009. november 1., vasárnap

Áldás

Ez a szó összecseng a St. Andrea a borászat egyik általam nagyon kedvelt borával. És ez a kis történet is részben kapcsolódik a St. Andrea Borászat és az őket körülvevő hittel és áldással teli miliőnek.
Tegnap egy ismerősöm járt nálam, bejártuk a várost és a környéket.
Átkocsikáztunk Egerszalókra megnézni a Sódombot, majd hazafelé megálltunk egy pillanatra a St. Andrea Pincészet előtt. Sok szépet hallottam már róluk és sok szép bort ittam már tőlük, úgyhogy egy pár szó erejéig kiszálltunk a kocsiból.
Nem mentünk be mert épp nagyüzemben tartott a szüreti "mulatság" és nem zavartunk, de kicsit sétálgatva szétnéztünk.
Megmutattam a tufahegyet, amin a termőréteg oly csekély, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy megmarad benne bármilyen szőlő. Bekukkantottunk az udvarba, ahol éppen a törkölyt gyűjtötték a konténerbe, ahonnan majd elkerül a veszélyes hulladék tárolóba. Viccesen hangzik, hogy veszélyes hulladék tároló konténer, mert régen a törkölyt kihordták a szőlőbe és az szépen visszaépült a természetbe, hasznára vált a talajnak, a szőlőnek, de hát halad az idő, ma már veszélyes mindaz, ami évszázadokig természetes volt.
Éppen meséltem az idei Pannon Bormustra Gál Tibor Emlékdíj átadásáról hallott történetet.
(Amikor az idén a Pannon Bormustra Bikavér-díjátadójára (amely Gál Tibor Emlékdíj) készültünk, a szervezők megkérték Gromon Tamást, hogy hozza már fel a díjat Egerből, hiszen tavaly a Juhász Testvérek vitték el. Föl is érkeztek, de a Gundel előtt nem találtak parkolót, és addig kavarogtak, amíg Angyalföldre keveredtek, s teljesen eltévedtek. Hitték ezt először. Merthogy a Szent László templom előtt találták magukat (Gál Tibor második keresztneve László volt), s Tamás csak a hely szellemét érezve azt gondolta, be kéne mutatni ezt a kupát a Szűzanyának, ha már itt vannak. Találkoztak egy emberrel, aki elárulta, hogy a templom mögött a plébánost is megtalálják, ha akarják. Nem tétlenkedtek, meg is találták, aki készségesen felajánlotta, hogy meg is áldja a serleget. Bementek a sekrestyébe, de Tamás, látva, hogy tovább is van út, az oltárig, kérte a papot, az oltáron áldja meg a díjat. Be is mentek, felkerült az oltár elé, s ott a pap áldást adott a kupára, a megnyerőjére, azokra, akik isznak belőle, s azokra is, akik a benne lévő borért megdolgoztak. Aznap este az Áldás – amelynek a címerén egy Angyal van – kapta a Gál Tibor-kupát. - Dr. Lőrincz György saját szavai melyet a St. Andrea honlapjáról másoltam ide)
Épp a végére értem, mikor félelmetes csattanást hallottunk. Egyenesen a parkoló autóm felől érkezett. Bevallom féltem odafordulni, lejátszódott a szemem előtt a jelenet, mikor meglátom a rommá tört autómat az út szélén.
Megfordultam és a kocsi érintetlenül állt ott ahol hagytam. A csattanás két másik autó "találkozásából" hallatszott. Másfél méterre a én kocsimtól. Szerencsére senki sem sérül, csak az autók, de azok rendesen.
Remegő lábakkal, mert még a hatása alatt voltam az eseménynek, mentem a kocsi felé.
Kinyitottam és mikor szálltam be, akkor vettem észre az új Szűz Mária szobrot, amit (mint azóta megtudtam) pár napja állítottak fel a pince mellett. És, hogy hiszek-e abban, hogy Mária köpenye megvédi az alatta lévőket. A válaszom: IGEN!
Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...