Ősszel Londonban jártam és úgy döntöttem, itt is hódolok azon szenvedélyemnek, hogy ellátogatok egy tradicionális piacra. Egy kora reggeli piacon sok olyan dolgot lát, tapasztal az ember, amit a klasszikus turista tevékenységek, a városnézés és múzeum látogatás közben lehetetlen.Korán keltem, és gyalog nekivágtam az útnak. A hajnali London csodálatos. Szinte senki nincs az utcákon. Néhányan sietnek a munkába, mások kutyával futnak, sétálnak. A csendet igazából csak a takarító gépek zaja töri meg. Egy idősebb úr látva kezemben a térképet, mosolyog egyet magában, köszön és szép napot kíván, majd tovább sétál a spániellel.
Hogy miért kell minél korábban érkezni egy piacra? Hát azért a forgatagért, és látszatra káoszért, amit a még kifelé pakoló árusok és az elsőként érkező vevők okoznak, mindaddig míg, helyre nem áll a rend és elkezdődik a nap.
Ellenállhatatlan színek, illatok, az ember összes érzékszerve telítődik, szinte befogadhatatlanok az élmények. Csak a fényképezőgépem segít abban, hogy legalább egy töredékét magammal vihessem, s bár a mindent nem tud egy fénykép visszaadni, de nézegetve a képeket újra és újra felidézzem, az élményeimet. A piac hatalmas, első látásra, szinte bejárhatatlan, átláthatatlannak tűnik, de pár perc eltelte után rájöttem a rendszerre. Mindennek megvolt a maga helye. Rend, sorrend. Kerti zöldségek, gombák, gyümölcsök, egzotikus gyümölcsök, húsok, halak, tengeri herkentyűk, pékárú, csokoládé, szárított gyümölcs, sütemény, olajbogyó variációk...
Ennyi csoda után, megéheztem. Ezzel sem volt gond, bármit ehettem volna ami szem és szájnak ingere. De a klasszikust választottam Roast-beef-es ciabatta, ruccola salátával és friss gyümölcsökből préselt levet ittam hozzá.
Tökéletesen kezdődött a nap ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése