2009. augusztus 13., csütörtök

Olivás kifli


Végre hűlt egy picit az idő, így jobb kedve van az embernek bekapcsolni a sütőt vagy bármit is készíteni a konyhában :)
Ma reggel megint kicsit korán keltem, unatkoztam, és ebből ismét egy tuti kis reggelihez vezetett.
Az olivás kifli régóta ez egyik kedvencünk.
A tészta nagyon alap, már szerintem több receptemben is szerepelt. Úgy vagyok vele, hogy ami egyszer bevált ne változtassunk rajta.
1 kg liszt, 6 dl langyos víz, 3 tasak szárított élesztő, 2 csapott ek cukor, 2 ek só.
Ezt összegyúrom (a gép) és amíg a töltelék el nem készül, addig kelesztem.
A töltelék a következő: 5 ek. zöld és 3 ek fekete olajbogyó, 4 db szárított paradicsom, só, bazsalikom, oregánó és 25 dkg vaj. Ezt "összeturmixolom".
A tészta felét kinyújtom, megkenem az olivás vajjal, majd háromszögekre vágom és kifliket tekerek belőle. Szépen, viszonylag távol egymástól(mert még kel sütés közben) tepsibe rakom. 1 felvert tojással megkenem a tetejüket.
200 C-ra előmelegített sütőben cc. 20 percig, addig sütöm míg szép mosolygós nem lesz.
Több napig is eláll, ha egyáltalán megéli azt, hogy kihűljön :)
Reggelire paradicsommal, egy teával isteni, de egy esti beszélgetéshez, egy jó pohár bor mellé is remek.


/1 kg liszt, 6 dl langyos víz, 3 tasak szárított élesztő, 2 ek cukor, 2 ek só, 3 ek fekete és 3 ek zöld olajbogyó, 4 db szárított paradicsom, 25 dkg vaj, só, oregánó, bazsalikom/

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...