Üde színfolt, az út porában ...

Ismét, mint annyiszor hajnalban útra keltem, hogy átszeljem az országot. Csak 300 km, de ezt sem szeretem egyben levezetni, kis pihenőkkel, nem olyan fárasztó.

Épp az M1-en autókáztam, mikor egy kósza gondolattól vezérelve megálltam egy benzinkútnál, hogy elmajszoljam, az otthon készített szendvicsemet (nem nagyon bízom a benzinkutas menüben). Először tankoltam, és bementem fizetni. Azt hittem elájultam és valahol a távoli nyugaton egy német vagy osztrák benzinkútnál tértem magamhoz.

Frissen sült kenyér illat az, ami először megcsapta az orromat mikor beléptem, és onnan egyik ámulatból a másikba estem. Tökéletes gondossággal elkészített szendvicsek, roskadozó gyümölcs kosár, különböző saláták és frissen készült ételek várják a megfáradt vagy csak éppen tankolni megálló utazókat.

Ez már nagyon hiányzott. Meglepett kérdésemre a hölgy közölte, hogy az objektum szombaton nyitotta meg kapuit, és még két ilyen található az autópályán a határig.

A félig önkiszolgáló étteremben a személyzet mosolyog, kedves és nem éreztem, hogy szívességet tesznek azzal, hogy kiszolgálnak. Minden asztalon színes tájékoztató füzet arról, az étteremről, a szolgáltatásról, az ételekről, italokról, egy-két recepttel.

Elcsábultam, hátra hagyva a házi kosztot azonnal vásároltam egy sonkás szendvicset és ittam egy málnalevet. Ilyen egy igazi szendvics, semmit nem hagytak ki belőle. Nem annyi volt benne a "töltelék", hogy igazából csak a blokkon szereplő megnevezésről tudtam megállapítani, hogy milyen szendvicset is fogyasztok. Vastagon volt benne sonka is, sajt is. A málna ital pedig olyan "élő" volt, hogy az már fájt.

Ennyi étel után nehéz ilyenről beszélni, de hát egy benzinkúton az utazó néha meglátogat olyan helyet is amiről nem igazán szoktunk beszélni, bár hozzátartozik egy komplett szolgáltatáshoz, és sok mindent elmond a "gazdájáról". Ugyan pénzbe kerül (amit később a fogyasztásból jóváírnak), de azt hiszem, ha annyit mondok, hogy a bejárati ajtó fotocellás . . . akkor mindent elmondtam.

Na de, hogy teljes legyen a kép és miután az én utam se fejeződött be, gondoltam meglátogatom a másik két helyet is.

A következő állomás délben, még mindig a határ felé vezető úton. Ide csak egy kávéra ugrottunk be, de a látvány, a szolgáltatás, a személyzet, a kiszolgálás ugyan az. A kávé erős, de finom.

Hazafelé, már nagyon éhes voltam és a magunkkal vitt tájékoztató füzetben olvasottak alapján betértünk, egy frissen, a helyszínen gyúrt tésztából készült fincsi vacsorára.

És ekkor felébredtem az egész napos "álomból". Tészta nincs, nem is volt. Csak babgulyás, és egyéb frissen sült dolog kolbász, hús, rántott hús, stb. Hát picit csalódtam, de éhesek voltunk. Kértünk egy babgulyást és egy rántott húst, salátával. A babgulyás klasszikus "menza" ízű. A rántott hús friss, ropogós, a salátabár picit megkopott ugyan, de azért még volt választék és egészen finom. A kiszolgálás és a személyzet mosolya, kedvessége picit enyhített a csalódáson.

Útravalóra vittünk sonkás szendvicset. Ilyet már ettünk és nagyot nem lehet csalódni, gondoltam én ... de lehet. A szendvics még csak köszönő viszonyban sem volt a reggelivel, sonka épphogy, sajt egyáltalán nem volt benne, és végképp felébredtem, mondhatnám "hazaértem"...

Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, mert még így is "üde színfolt, az út porában"...