2009. október 18., vasárnap

Ludaskása


Hogy honnan jutott eszembe a ludas kása? Talán arról a gyönyörű friss liba aprólékról, amit pénteken láttam a baromfi boltban. Bár a bőrös háj, most ha nagyon muszáj lett volna fel is tudott volna repülni, na de hagyjuk. Szegény eladó - aki egyébként rettentő kedves, igazi kereskedő, akinél élvezet vásárolni - volt olyan zavarban, hogy ilyen kapott, szerintem csak elrettentésnek hagyta elől, de nem a pultba :)
Szóval gyönyörű volt a libaaprólék és a látvány egyenesen a ludaskásáig röpítette a gondolataimat. Egy óra múlva a fazékban landoltak mindannyian :)
A libaaprólékot, az egyforma kockákra vágott zöldségekkel egy nagy lábasba teszem, a petrezselymen kívül minden fűszert beleteszek, majd annyi vízzel amennyi éppen, hogy ellepi felteszem főzni lassú tűzre. A liba nehezen fő, tehát hagyni kell neki időt a puhulásra, vagy alkalmazhatjuk a bevált trükköt, a kuktát.
Amikor a hús megfőtt előveszek egy nagy tepsit. Az aprólékot és a zöldségeket átszedem a tepsibe.
Ráöntöm a rizst, és óvatosan összeforgatom. Felöntöm annyi lével, amennyi éppen hogy ellepi. A tepsit lefedem alufóliával és előmelegített sütőbe teszem kb. fél órára.
A sütőből kivéve, még hagyom tíz percig a fedő alatt majd utána tálalom.
A tányér közepére helyezem a formát, amit előtte kikentem libazsírral, majd az aljára halmozok egy adag rizst. Erre megy a csontról leszedett hús, és ismét egy adag rizs.
A tetejére frissen vágott petrezselymet szórok, és köré pedig apró kockára vágott zúzát teszek.
Ugye milyen ínycsiklandó?

/1 db liba farhát, 8 db liba szárnytő, 4 db liba zúza, 8 db liba nyaka, 60 dkg rizs, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehér répa, ½ zellergumó, só, 10 szem bors, majoránna, petrezselyem/

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...