2010. június 6., vasárnap

Fagyi reggelire!


Tegnap előkészítettem az eperfagyit és természetesen ma reggel ezzel kellett kezdenem a napot.
Már felkerült egy eperfagyi recept a blogra korábban, de ez most teljesen más. Ez egy vanília alapú tejes, főzött fagyi, mint amilyet még gyerekkoromban lehetett kapni a stadion bejáratánál :)
4 tojás sárgáját és 125 g nádcukrot habverővel simára keverek. Egy csipet vaníliás só ebből sem maradhat ki. Hihetetlennek hangzik, de egy csipet sóban annyi vanília van, hogy külön már nem is kell hozzá tennem. Miután simává kevertem a tojást és a cukrot, lassan, hogy ne csomósodjon hozzáöntöm a 400 g tejet.
Vízgőz felett besűrítem, átszűröm egy vékony falú edénybe, és jégre téve gyorsan kihűtöm. Nekem erre a műveletre van egy kg borsóm a jégszekrényben. Formálható, visszafagyasztható és egyszerűbb, mint mindig jéggel babrálni.
Ha kihűlt, hozzáöntöm a 250 g tejszínt.
Az előre lefagyasztott fagylaltgépbe öntöm és 30 percig hagyom készülni. Közben a tegnap elkészített eper levéből 3 evőkanállal hozzáöntök.
Mikor elkészült akkor mehet bele kb 20 dkg apróra vágott eper. Ez lehet friss és lehet "eltett" eper. Én a tegnapiból tettem bele.
Egy fagylaltos edénybe teszem és zsupsz be a mélyhűtőbe.
3-4 óra múlva fogyasztható a kész fagyi.
Naná, hogy a tetejére is eper kerül :)

/hozzávalók: 4 tojássárgája, 125 g nádcukor, egy csipet vaníliás só, 400 g tej, 250 g tejszín, 20 dkg eper/

1 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Nagyon guszta!
Felszeretném veled venni a kapcsolatot, írnál nekem a moseletye@gmail.com címre? Köszönöm!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...