2010. január 17., vasárnap

Marhaszegy gyökérzöldségekkel

Ismét egy fantasztikus vasárnapi ebéd!
Csontos marhahúst szerettem volna venni a hentesnél, mondjuk oldalast, de nem volt és Zsuzsika, a hentes rábeszélt a marhaszegyre, amiből még soha semmit nem készítettem. Szép volt, sok hússal, copákkal és természetesen a csonttal, mert az elmaradhatatlan egy tökéletes marhaétel elkészítéséhez.


Nem daraboltam, csak úgy egészben kerültek a serpenyőbe. A húst először sózom, borsozom, majd egy kevés liszttel szórom, és amíg elkészítem a zöldségeket, addig félre teszem.
A zöldségek, amik belekerülnek szinte mind, a föld alól kerültek az asztalra. Sárgarépa, paszternák, zeller, cékla, hagyma, fokhagyma. Mindegyiket megpucolom és nem túl apróra darabolom. A céklával óvatosan, mert mindent megfog amihez hozzáér, célszerű gumikesztyűt használni a feldolgozásakor.
Ha minden elő van készítve jöhet a vaslábas. Azért ezt használom az ilyen típusú ételekhez, mert először is összehasonlíthatatlan az étel íze, ha ebben készül, másrészt be kell tenni a sütőbe és ez csak ezzel kivitelezhető.
Az olajat (sima napraforgó) felforrósítom, és beleteszem a húst. Nem nyúlok hozzá legalább 4-5 percig, hogy szép pirosra süljön a külseje, egyszer megfordítom és a másik oldalt is hagyom pirosra sülni, majd kiteszem egy tányérra.
A zöldségeket beleteszem az edénybe, majd ráöntök 7 dl vörösbort. Ekkor a pörköket is felkaparom az edény aljáról. Visszateszem a húst, és ha a folyadék nem lepte el teljesen, akkor még vízzel pótolom. Most jönnek a fűszerek: só, rozmaring, kakukkfű, 1 rúd fahéj, 1 ek barna cukor, 1 ek kókuszreszelék.
A gázon megvárom, míg felforr az étel, majd fogom és három órára beteszem a 190 C-os sütőbe, lefedve. Semmit nem kell vele csinálni, még rá sem kell nézni ez idő alatt.
Ha letelt az idő és a hús puha, ez nem kétség, mert csak akkor nem puhul meg a hús, ha valami aggastyán állat vetődött a fazékba, de szerencsére ez nem jellemző.
A húst kiveszem a fazékból, ha nem sikerül egyben kivenni, akkor tökéletes :)
A fazékban maradt levet leszűröm, felteszem a gázra és hagyom, hogy a felére sűrűsödjön, mikor ez megvan, beledobok egy evőkanálnyi vajat, hogy szép fényes legyen a szósz.
A húst, a zöldségeket (répa, paszternák) egy tányérra teszem, petrezselyem levéllel díszítem. A szószt külön tálkában készítem oda az asztalra. Most mi csak a zöldségekkel ettük, de egy jóképű héjában sült krumpli, vagy krumplipüré remek köret hozzá.
Nem lehet vele tévedni, biztos, hogy mindenkinek ízleni fog!!

/1 kg csontos marhaszegy, 2 szál sárgarépa, 1 nagyobb paszternák, egy fél zeller, 1 közepes cékla, 1 fej hagyma, 1 fél fej fokhagyma, napraforgó olaj, só, bors, liszt, kakukkfű, rozmaring, fahéj, kókuszreszelék, barna cukor, 7 dl vörösbor, víz/

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...