2010. február 2., kedd

Rágcsa


Gondolom nem csak én vagyok vele úgy, hogy vannak pillanatok, amikor "azonnal ennem kell valami valamit". Ez a valami általában olyan dolog szokott lenni, mint csoki, cukorka, pattogatott kukorica, chips és még sorolhatnám az egészségesebbnél egészségesebb rágcsákat.
Ma mikor rámjött a "valami" úgy döntöttem, hogy megpróbálom egy kicsit kordában tartani a "rohamot". Csináltam egy kis rágcsát. Valahol elegánsan csak granola-nak hívják, de én maradok a rágcsánál.
Gyorsan összekevertem a zabpelyhet, a diót, a nádcukrot, a szárított gyümölcsöt és az olajat. Fűszereztem egy kis fahéjjal és ahogy már megszokott mostanában nálam egy csipet vaníliás sóval. A fűszer lehet más is pl. aki szereti annak egy kis csillagánizs is mehet bele, vagy egyszerűen egy kevés mézeskalácsfűszer.
Előmelegítem a sütőt 170 C-ra. Egy tepsibe sütőpapírt teszek, erre megy a zabpelyhes keverék. Ha lehet a sütő méretéhez mért legnagyobb lapos tepsit használjuk, mert úgy rendesen át tud sülni. Ha túl vaskos lenne a tepsiben a keverék, akkor sütés közben legalább kétszer meg kell forgatni.
Szóval jó 25 percig kell hagyni a sütőben pirulni a rágcsát. Szétterítve hagyom kihűlni.
Egy zárható üvegben tárolom.
A tálalása fantáziától függő. Lehet csak úgy magában rágcsálni, de szerintem legfinomabb joghurttal és meggyel. Majd, ha már lesz "igazi" akkor a málna és/vagy az eper is "megteszi" :)

/40 dkg zabpehely, 20 dkg dió, 10 dkg szezámmag, 10 dkg szárított gyümölcs, 12 dkg nádcukor, 150 ml napraforgó olaj, faháj, vaníliás só/

1 megjegyzés:

szepyke írta...

Ááááá, én nem ismerem ezt az érzést... Egyszer már ott tartottam, hogy ha nem érek haza egy perc múlva és nem ehetek valami valamit, megharapom a kormányt...:))))

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...