2009. március 13., péntek

Tócsni


Mint ahogy már írtam tegnap egy remek borkóstolón voltam, aminek az lett az eredménye, hogy ma a gyomrom egy picit rakoncátlankodott. A rakoncátlan gyomor pedig segítségért kiállt! És, hogy mi a legjobb segítség? Valami igazán tömör nehéz kaja, ami elveszi a gyomrom kedvét mindenféle kicsapongástól és már csak az ujonan érkező vendégre koncentrál csendesen, nyugodtan :)
Ha azt mondom, hogy Tócsni, biztos többen rábólintanak, hogy helyes döntés volt!
1 kg pucolt krumplit, kis reszelőn lereszelek. Belekeverek 2 tojást és annyi lisztet, amennyit felvesz a krumpli, ez nagyjából 10-15 dkg liszt. Sóval, borssal, (sok) tört fokhagymával fűszerezem, mehet még bele egy kevés petrezselyem is, de sajnos azt elfelejtettem venni a piacon, így ebből most kimaradt :( Palacsintatészta állagúnak kell lennie.
A palacsinta sütőben ugyan úgy, mint a rendes palacsintát kevés zsiradékon mindkét oldalát szép pirosra sütöm.
És, hogy mivel tálalom az teljesen fantázia dolga!
Ma megkentem egy kevés tormával, feltekertem, mint a palacsintát, tejfölt öntöttem rá, és frissen őrölt borssal megszórtam.
Nagyon finom még egy kis juhtúróval, vagy egyszerűen fokhagymás-petrezselymes tejföllel, de mehet rá egy kevés füstölt sajt, vagy bármi.
Nagyon finom egyszerűen elkészíthető étel!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon ínycsiklandónak tűnik.
Szeretem a tormát,úgyhogy feltétlenül kipróbálom így.
Könnyen fel tudtad tekerni?
(Én eddig a tojásos, több liszttel készült változatot ismertem, ami inkább lepényszerű)

Poly írta...

Azért tudom könnyen feltekerni, mert a tészta eléggé folyékony mikor még nyers, és így könnyebb nagyon vékonyra sütni. Macerás, mert hablapáttal kell szétteríteni, de megéri.

Névtelen írta...

Köszönöm a választ. :)
Sajnos a hétvégén nem jött össze. (De ami késik, nem múlik, mindenképpen sorra kerül nálunk.)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...